Amikor nincs központi légbeszívó/szellőző vezeték
2017. december 15. írta: Závodszki Dániel

Amikor nincs központi légbeszívó/szellőző vezeték

Ebben a lakásban felújítást kellett csinálnunk, egy szakszerűtlen szerelés miatt! A szakszerűtlen vízszerelésnek az lett a végeredménye, hogy az alsó lakó lakása szétázott, majdnem, hogy lakhatatlan lett, a felújított lakást meg szét kellett újra verni!

Kulcsos idomokat tettek az oldalfalba és a padlóba! Ráadásul az ötrétegű csöveket nem kalibrálták fel kívül belül, így mikor a cső össze lett dolgozva az idommal, volt olyan tömítés ami már az összerakás pillanatában elszakadt vagy kigyűrődött, utána a következő hiba az volt, hogy nem megfelelő erővel lettek meghúzva a hollandik, így több helyen szivárogtak a kötések!

 Elkezdtük a munkát a lakásban, elkezdtük feltárni a nyomvonalakat! Miután a "munkaárkok" feltárásra kerültek és elénk kerültek a lerakott lefolyók, a régi és az új is, egy dolog feltűnt!

Az épületet a világháború idején építették és vagy nem tudtak abban az időben arról, hogy kell a lefolyónak szellőző vezeték vagy csak nem foglalkoztak vele és nem került kiépítésre!

A szellőző vezetéket mind lapos-tető esetén mind sátortető esetén szükséges! A szellőző vezeték létéről egy laikus lakó nem is feltétlenül tud, és nem kötelező tetőn kívülre helyezi, csak ne legyen a lakótérben ha ez megoldható!

Továbbá oda kell figyelni, hogy egy nagyobb családi ház esetén nem el központi szellőztető vezeték, hanem ahány függőleges lefolyó strang van az épületben annyi szellőző is kell, hogy elkerüljük, hogy a lefolyócsőben vákuum keletkezzen!

Amennyiben egy lefolyócsőben vákuum keletkezik az a szifonokban található bűzzár rovására megy, és, ha egy bűzzár megszűnik akkor a lakásban megjelenhet a csatorna szag!

A videóban ez nagyon jól megfigyelhető, hogy egy enyhén nedves törlő rongyot is, hogy tud mozgatni a lefolyócsőben áramló levegő! Ameddig, nem engedtem le a vizet a kádból addig kéményként működött fújta a levegőt a lakásba! Miután a lefolyóban elindult a víz egyből megfordult a levegő áramlás és megérkezett a vákuum!

Ilyen esetekben/épületekben ahol nincs szellőző vezeték meglehet oldani a vákuum problémát egy fogjuk rá, hogy egyszerű módszerrel! Légbeszívót kell beépíteni a végpontokon! Ezen a kis szerkezeten keresztül tudjuk biztosítani, hogy ne keletkezzen vákuum és a szifonokban a bűzzár is megmaradjon, így csatornaszag se legyen a lakásban!

De, ha szeretnénk ezt egy kicsit lehet tovább bonyolítani mert van, olyan variáció is, hogy a függőleges szellőzés biztosított még is keletkezik vákuum! erre a következő lehetőségek lehetnek:

- Dugulás a csőben!

Ha a vízszintes csőben dugulás van, vagy is kezdődő dugulás és a víz e miatt a teljes keresztmetszetben halad, ugyan úgy vákuum keletkezik!

Ebben az esetben megoldja a problémát egy duguláselhárító partnerünk!

A következő már kicsit közelebb van a légtechnikához :)

- Túl hosszú vízszintes csőszakasz!

Ami annyit tesz, hogy van 1 csőátmérő amiben X magasságban halad a víz, ha ez a csőszakasz túl hosszú nem lesz meg a megfelelő mennyiségű "légcsere szám" valamennyit szellőzik a lefolyócső de nem eleget, akkor is vákuum keletkezik!

Ezt csak úgy lehet megoldani, hogy a végpontokra légbeszívót kell beszerelni!

Ne bízza magát hozzá nem értő vízvezeték szerelőre!

Inkább keressen fel minket!

 06204917949 / 06709073440

A bejegyzés trackback címe:

https://vizszerelo-budapest.blog.hu/api/trackback/id/tr4313503567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása