Folyik a WC csésze alul!
2017. november 24. írta: Závodszki Dániel

Folyik a WC csésze alul!

Monoblokkos WC csésze folyik

Egy ideje nem írtam ide, szerencsére volt más dolgom, mert akadt némi munka is! De most így a hétvégére készülve, egy gyöngyszemmel készültem nektek! Igaz nem ebben az évben találtuk szemben magunkat ezzel a munkával, de ezt most ki kell írnom magamból :)

A hiba amivel megkerestek bennünket, hogy folyik a víz a WC csésze alól és ázik a szoba fala is! Ami a címen fogadott nem számítottunk és feltoltuk a homlokunkon a nem létező kalapunkat :) 

A képen azt láthatjátok, hogy a megrendelőn előttünk megtalálta "álmai vizes szakiját" és, hát nem azt kapta a felújítás során amit kellett volna!

Talán az első ami egy laikusnak is feltűnik, hogy a WC csészét purhabbal ragasztották hozzá a padlóhoz! Ami közel sem mondható szakszerűnek!

Ami ezen a képen talán annyira nem látszik, de megtörtént, hogy egy falon kívül használható, húzható jollyflex-et betonoztak be a padlóba! Mivel ezt az alkatrészt sem a a padlóba szánta a gyártó, meg is bosszulta magát! Mert amikor még az építés során a WC csésze még nem volt a helyén valaki belehamuzott, vagy a cigi csikket beledobta a lefolyóba, és azzal a lendülettel ki is olvasd/kiégett a vékony lamella és még a fürdőszoba-szoba közös falát még áztatta is! 

Sajnos egyre több helyen botlunk bele szakszerűtlen szerelésekbe! És az ilyen szerelések bizony károkat okoznak, ha nem is konkrétan a saját lakásodban (első körben), de máséban fog, ha ázni fog tőled! És utána neked is lesz belőle károd, mert a szépen felújított fürdődet/WC-det fogjuk szétverni! Ilyenkor könnyű legyinteni és azt mondani, hogy a biztosító fog fizetni! IGEN annyit fog fizetni amennyit ő akar, és az a munka felét nem fogja fedezni! Számolnak valamennyi rezsióradíjat, de az a vicc kategória! És amikor azt mondjuk a biztosítónak, hogy küldjenek, olyan SZAKEMBERT aki ebből a pénzből úgy megtudja oldani, hogy vissza is lesz javítva, és a Tulajdonos a karosszékből végig tudja nézni és a végén 1,- Ft-ot sem kell, hogy beletegyen, na ki tudja mi lesz a válasz? 

Az, hogy nem tudnak ilyen szakembert küldeni! Innentől nincs is miről beszélni!

Hozzá teszem, lehet, hogy van olyan biztosító akinek vannak jó, ügyes és  megbízható vízszerelői épületgépészei, de nagy szerencse kell, hogy ilyet fogjon ki az ember! 

Inkább válasszál minket, még a felújításod legelején és ilyen munkát tuti nem fogsz tőlünk kapni! De ha csak kisebb munkával szeretnéd a tudásunkat tesztelni az sem probléma, állunk a rendelkezésedre, csak 1 dolgot kell tenned!

Hívj minket!

Tel: 06204917949, 06709073440

Kérjen visszahívást!

E-mail:
epuletgepeszeti.kivitelezesek@gmail.com
info@vizszerelo-budapest.hu

Závodszki Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://vizszerelo-budapest.blog.hu/api/trackback/id/tr1813371691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása